Tanmese a hit erejéről

Egyszer egy hatalmas tóban, ahol a vízi élőlények sokasága élt összetalálkozott egy szitakötőlárva és egy pióca. Beszélgetni kezdtek.

- Én úgy érzem, hogy egyszer kikerülök ebből a mocsárból. Eljutok majd egy másik világba, amely szebb és igazibb, mint ez a mostani - mondta a szitakötőlárva.

- Ostoba vagy - morgott a pióca - Nincs semmiféle másik világ. Ez csak a te elméd játéka.

- De igen, kell lennie egy másik világnak! Különben mi húzna mindig fölfelé, hogy többet és jobbat akarjak? Egyszer már láttam is valamit. Nagyon homályosan, de igaz volt. A víz felszínén kidugtam a fejem egy pillanatra és csodálatos világot láttam.

- Nem láttál te semmit! - kételkedett a pióca - Csak a képzeleted játszott veled. Higgy nekem. Én keresztülúsztam az egész tavat, már töbször is, oda-vissza. Csak ez a tó létezik, ez a tó az egész világ, és a világ és a valóság semmi más nem lehet, mint ez a tó.

- Nem, nem, higgyél nekem! Fényeket láttam, és a fény titkos üzenetét hallottam a szívemben.

- Ostoba vagy! - felelte a pióca, de hangja elakadt, mert a szitakötõlárva szétfeszítette a burkot, amelyben élt, és szárnyai kezdtek nőni.

Szépen kifejlödõtt az egész teste és felúszott a víz felszínére. Meglátta a magasban csillogó napfényt. Nagyon boldog volt, hogy hitt a szebb világban, és mély szánalommal gondolt a piócára, aki továbbra is ott tekergett a tó mélyén.